Vadócz Krisztián
2007.02.01. 11:59
Az Auxerre-ben nem sok lehetőséghez jutó magyar középpályás szerdán fél évre a Motherwell együtteséhez került, kölcsönbe. A skót élvonal 10. helyén álló gárda a britekre épít, ennek ellenére Maurice Malpas menedzser az első adandó alkalommal lecsapott Vadóczra.
- Hogyan került Skóciába? - Régebbre nyúlik vissza ez a kapcsolat... Tárgyaltam az Auxerre vezetőségével, mondtam nekik, hogy mindenképpen szeretnék rendszeres játéklehetőséget kapni. A Motherwell menedzsere, Maurice Malpas a skót U21-es válogatottnál is dolgozik, és látott ellenük játszani. Hamar tudomást szerzett arról, hogy megszerezhet, és meg is tette a szükséges lépéseket. - Eddig nem sok lehetőséget kapott az Auxerre-nél. Hogy látja, hosszú távon számít-e önre a klub? - Az elsődleges szempont, hogy játéklehetőséghez jussak. Hároméves szerződésem van az Auxerre-nél, azaz arról, hogy mi lesz a nyáron, egyelőre nem tudok mit mondani. Nyilvánvalóan sokat számít majd a Skóciában nyújtott teljesítményem. - Tehát túl korai lenne arról beszélni, hogy esetleg végleg a Motherwellhez szerződik? - Egyelőre igen, ismétlem, a rendszeres játéklehetőségen van a hangsúly. A válogatottnál most új csapat épül, én pedig mindenképpen szeretnék végre rendszeresen tétmeccseket játszani, hogy bekerüljek a nemzeti csapatba. - Beszélt-e már Maurice Malpasszal a szerződés aláírása óta? - Igen, váltottunk néhány szót. Célkitűzésekről egyelőre nem beszéltünk, de nyilván jó lenne minél előrébb jutni, hiszen jelenleg mindössze 10. a csapat. Az edzővel inkább szakmai kérdésekről, a játékrendszerről tárgyaltunk. - Fizikálisan talán a skót liga a legkeményebb kihívás, amivel eddig szembe kellett néznie... - Így ezt nem állítanám. A francia bajnokság irama nem marad el jelentősen a skót élvonalétól, bár igaz, hogy előbbiben inkább a technikai képzettség, míg utóbbiban egyértelműen az erő, a fizikai mutatók a legmeghatározóbbak. - Új társai közül ismer-e valakit korábbról, esetleg ellenfélként szembekerült-e valakivel? - Azon a bizonyos magyar-skót U21-es mérkőzésen játszottam néhányuk ellen, de személyesen nem ismerek senkit. A keretet már átnéztem, majdnem mindenki skót, a legkülönbözőbb brit csapatokban játszottak korábban. Mindenesetre lesz fél évem megismerni őket...
|